Kategóriák
Külföld Sztárok

Botrány: Elon Musk robbanthatja ki a III. világháborút!

Az élő Nostradamusként emlegetett férfi szerint azonban nem Musk lesz a rosszfiú.

Az „élő Nostradamus” a jövőbe látott, és úgy véli, hogy a III. világháborút Elon Musk robbantja ki az Antikrisztussal vívott harcával. Athos Salomé korábban már elmondta, hogy a Tesla, a SpaceX és most a Twitter főnöke templomos lovag, és azt is megjövendölte, hogy 2023-ban az Antikrisztus visszatér.

Sokan azt gondolták, hogy a jóslatok szerinti antikrisztus maga Elon Musk, miután az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka azt mondta 2019-ben, hogy az antikrisztus a mobilinternet ura.

 „Az Antikrisztus az a személy, aki az internet élén áll, és az egész emberiséget irányítja” – mondta Kirill.

Athos most azt mondja, hogy a pszichiáterek már arra mutatnak rá, hogy maga a mobiltelefon a modern kor lehetséges antikrisztusa, hiszen az emberek ettől függnek a leginkább. Athos ellentmond a pátriárkának is, szerinte ugyanis Musk templomos lovag, akinek az a feladata, hogy megvédje az emberiséget. Athos szerint az antikrisztus Rómából származik majd és a mesterséges intelligencia és a tudományos fejlődés segíti – írta a Daily Star.

Kategóriák
13.B Közlekedés Belföld Csalás

Csalással próbálnak kizsarolni akár több ezer eurót magyarokból osztrák csalók!

Ha pénzről van szó, akkor a képzeletük határtalan.

Egyre több ember kap olyan levelet az „Osztrák Rendőrségtől”, miszerint gyorshajtáson érték őket. A csalók pontos helyszínt, időpontot, sebességet és rendszámot is megadnak, de egyvalamit nem: a „tettenérésről” készült fotót.

Ez egyszerűen felháborító! Azon a napon nem is tartózkodtam Ausztriában, sőt még életemben nem voltam ott! Erre meg 75 eurót akarnak behajtani! Ez kész vicc!

– mondta névtelenül egy olvasónk, akinek most magyarázkodnia kell a „Rendőrség” előtt!

Kérjük a lakosságot, hogy a hamis bírságokat NE fizessék be! A valódi bírságoknál kép is van mellékelve!

– mondta újságunknak egy rendőr hadnagy.

Kategóriák
Belföld Sztárok

Óriási bejelentést tett Gáspár Győző: az egész ország erre várt

Nagyon jó hírt közölt rajongóival Győzike.

Kunovics Katinka, Völgyi Zsuzsi és Gáspár Győző együtt érkeztek a Mokka című TV2-s műsorba szerda reggel, és óriási hírt osztottak meg rajongóikkal. A Romantic ugyanis a mai nappal ismét összeállt: koncerteket, fellépéseket terveznek, ráadásul ma este hat órakor érkezik a legfrissebb daluk is.

Visszatér Gáspár Győző és a Romantic

Forrás: TV2, Bors