Kategóriák
13.B Közlekedés

V. A. Zoltán botrányos viselkedésével mindenkit kiakasztott, ami történt azt senki nem hitte el

A botrányos viselkedéséről elhíresült nagykorú V. A. Zoltánnak nem ez volt az első tette.

V. A. Zoltán a tanóra rendjét megsértve, egy iskolai tájékoztató eszközt megtaposva megsértette a tanulók tájékozódásához való jogát és a tanóra rendjét is, továbbá szemetelt, ami a járványhelyzet miatt a diákok egészségét is veszélyezteti.

„Ez felháborító, hogy viselkedhet egy diák így? Azonnal kapja a szaktanárit!” -mondta Zs. F. oktató.

Remélem pótolják a táblát és elszállítják a szemetet, ez nagyon fontos lenne nekünk – nyilatkozta névtelenül több 13.B osztályos tanuló.

Kategóriák
13.B Közlekedés

M. Márton valószínűleg kiakar iratkozni a 13.B-ből – jelentik titkos források

A nagy festő lehetséges leszármazottja, Tószeg híres lakója furcsa dolgokat csinált a mai napon.

M. Márton a mai napon titkárságon kereste a mellékszakképesítési bizonyítványát, ez meglepte a 13.B tanulóit. Ezután kijelentette, találkozni akar az iskola könyvtárosával, majd köszönés nélkül elhagyta a tantermet tanára és osztálya meglepetésére. Forrásaink arra következtettek, hogy elakarja hagyni az iskola köteléket, hogy mi az igazság azt nem tudjuk – egyenlőre.

Kategóriák
Uncategorized

Rendkívüli hír: Elhunyt II. Erzsébet angol királynő

Erzsébet királynő 96 éves volt.

A királynő az utóbbi hetekben már nem volt jól, orvosok felügyelete alatt állt. Erzsébet királynő szinte halála napjáig dolgozott, például előző nap még az új brit miniszterelnökkel, Liz Trusssal találkozott. Erzsébet királynő utolsó napjait családja körében töltötte. A Napipletyka.hu szerkesztősége őszinte részvétjét nyilvánítja ki a családnak.

Kategóriák
Uncategorized

Az egyik legnagyobb WC-papír gyár vált fizetésképtelenné az energiaválság miatt – állítja a Blikk a svájci Blick írása alapján

Fizetésképtelen a Hakle vécépapírgyártó. A nagymúltú, 1928-ban, csaknem 100 éve alapított német cég egyelőre még létezik, de erősen át kellett szervezni – írja írja a svájci Blick állításai alapján a magyar Blikk.

Az energiaválság az összes vállalkozást érinti, kit rosszul, kit nagyon rosszul, kit még annál is rosszabbul. Csakhogy, mindez egy idő után visszaüt a lakosságra is. Most az egyik legkényesebb területen, a WC-papír gyártásban. A sors különös fintora, hogy a WC-papír gyártók egyébként még a háború és az energiaválság előtti koronavírus-válság idejének nagy nyertesei voltak, az emberek nem győztek bespájzolni toalettpapírból, ők meg nem győzték gyártani és eladni.

Most fordult a kocka. A Hans Klenk által 1928-ban alapított ptinás cég, a Hakle, fizetésképtelenségi eljárást kezdeményez maga ellen. A WC-papírgyártó még létezik, de a vállalatot teljesen át kell szervezni. Eközben a WC-papír árak drasztikusan emelkednek. Németországban ez az első komolyabb, az energiaválság miatt bekövetkezett, komoly céget érintő szerkezetátalakítási ügy. A Hakle fizetésképtelenséget jelentett. A jól ismert WC-papírgyártó a honlapján az állítólagos „a globális nyersanyag-, logisztikai és energiapiac súlyos torzulásait” hozza fel okként. Különösen a „jelenlegi energia- és anyagárak szorították sarokba a vállalatot”.

A Hakle egyelőre nem zárja be a gyárakat. Az öncsődeljárás alá vont vállalat toalettpapír- és nedves törlőkendő márkái továbbra is a polcokon maradnak a németeknél, a vezetőség is marad, de kénytelenek külső ügyvezetőt kinevezni, aki segít kontroll alatt tartani a költségeket. A Hakle szerint minden alkalmazottat tájékoztattak az átszervezésről. A bérek és fizetések azonban a mostani bejlenetés szerint csak 2022 novemberéig biztosítottak – írja a svájci Blick.

Kategóriák
13.B Közlekedés

Boldog születésnapot Bence!

Kedves Bence!

13.B és napipletyka.hu csapata közösen kíván Neked boldog 19. születésnapot!

Isten éltessen sokáig!

(A kép felhasználásáért nem vállalunk felelősséget! – a szerk.)

Kategóriák
13.B Közlekedés

Csak egy kép erejéig: Karbantartás az Aeroplexnél

Az időszakos nagykarbantartásra érkezett első szélestörzsű, Airbus A330F típusú teherszállító repülőgép az Aeroplex Közép-Európai Kft. új hangárjában, a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 5-én. A teljeskörű karbantartást magyar szakemberek végzik a cég idén márciusban átadott új hangárjában. Fotó: MTI

Kategóriák
13.B Közlekedés

A kormány idén is támogatja a tiszta és fenntartható közlekedés népszerűsítését

A kormány célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, aminek megvalósításában kiemelt szerepet játszik a közlekedés zöldítése, mert Magyarországon a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés felel. Idén Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya szeptember 16. és 22. között zajlik, az ehhez kapcsolódó programokhoz a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) összesen 180 millió forint összegű támogatási lehetőséget hirdet a települések számára – közölte a tárca kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Palkovics László technológiai és ipari miniszter elmondta: a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre többen ismerik és használják a környezetbarát és fenntartható városi közlekedési lehetőségeket. Emellett a hazai települések is évről évre nyitottabbak a környezetkímélő közlekedést népszerűsítő, az egészség megóvására ösztönző programok iránt. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy megvalósítsuk a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt szén-dioxid kibocsátás-csökkentési célunkat – fogalmazott a miniszter.
A támogatást az önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek igényelhetik az Európai Mobilitási Hét, illetve az Autómentes Nap megtartásához kapcsolódó tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek (futóverseny, bicikli verseny és ügyességi verseny) szervezéséhez.
A települések lakosságszámuktól függően kaphatnak támogatást, az 5000 fő alatti települések legfeljebb 500 ezer forintot, az 5000 és 15 ezer közötti lélekszámúak 1 millió, a 15 és 50 ezer fő közöttiek 1,5 millió, míg az 50 ezer lelkesnél nagyobb települések 2 millió forintot. Az igényeket a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. honlapján lehet benyújtani szeptember 7. és 16. között – közölte a TIM.

Kategóriák
13.B Közlekedés Uncategorized

Szombaton este hat órától éjfélig használhatják a zugligeti Libegőt azok, akik előre megváltják jegyüket a Libegők éjszakája rendezvényre

Szombaton este hat órától éjfélig használhatják a zugligeti Libegőt azok, akik előre megváltják jegyüket a Libegők éjszakája rendezvényre.

A nyári magas látogatószámra való tekintettel, szombaton megismétlik a Libegők éjszakája elnevezésű rendezvényt, amelyre a BKV Deák Ferenc téri múzeumában elővételben lehet jegyet váltani 3000 forintért- közölte a BKK az MTI-vel kedden.
A rendezvény napján a helyszínen csak az elővételben megmaradt jegyeket lehet majd megvásárolni.
A Libegőhöz tömegközlekedéssel, a Nyugati pályaudvartól menetrend szerint induló 291-es autóbusszal lehet eljutni, vagy az R158-as retró autóbusszal, amely a Széll Kálmán téren veszi fel az utasokat a program ideje alatt.
A budapesti Libegőt 1970. augusztus 20-án adták át. A turisták körében is népszerű személyszállító drótkötélpálya 15 perc alatt ér fel Budapest legmagasabb pontjára, a János-hegyre. Az 1040 méter távolságon és 262 méter szintkülönbségen átívelő kábelvasút egy nyilvánosan meghirdetett névpályázaton kapta a Libegő nevet.