Kategóriák
13.B Közlekedés

A kormány idén is támogatja a tiszta és fenntartható közlekedés népszerűsítését

A kormány célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, aminek megvalósításában kiemelt szerepet játszik a közlekedés zöldítése, mert Magyarországon a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés felel. Idén Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya szeptember 16. és 22. között zajlik, az ehhez kapcsolódó programokhoz a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) összesen 180 millió forint összegű támogatási lehetőséget hirdet a települések számára – közölte a tárca kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Palkovics László technológiai és ipari miniszter elmondta: a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre többen ismerik és használják a környezetbarát és fenntartható városi közlekedési lehetőségeket. Emellett a hazai települések is évről évre nyitottabbak a környezetkímélő közlekedést népszerűsítő, az egészség megóvására ösztönző programok iránt. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy megvalósítsuk a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt szén-dioxid kibocsátás-csökkentési célunkat – fogalmazott a miniszter.
A támogatást az önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek igényelhetik az Európai Mobilitási Hét, illetve az Autómentes Nap megtartásához kapcsolódó tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek (futóverseny, bicikli verseny és ügyességi verseny) szervezéséhez.
A települések lakosságszámuktól függően kaphatnak támogatást, az 5000 fő alatti települések legfeljebb 500 ezer forintot, az 5000 és 15 ezer közötti lélekszámúak 1 millió, a 15 és 50 ezer fő közöttiek 1,5 millió, míg az 50 ezer lelkesnél nagyobb települések 2 millió forintot. Az igényeket a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. honlapján lehet benyújtani szeptember 7. és 16. között – közölte a TIM.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük